2025 nyara előtt egészen a XI. BIOLK-ig kellett visszamenni, hogy Lőrinci Kitartás-éremmel záruló tornát találjunk (az volt a csapat első BIOLK-ja), a nyáron viszont ismét dobogósak lettek Zsludov Péterék. A csapat kapitánya a X. Meghívásos BIOLK Teremtorna legőszintébb interjúját adta, valamint jó sok dicséretet is adott nekünk – amit ezúton is köszönünk!
– Több „gyengébb” szereplés és hosszú idő után ismét érmet szereztetek BIOLK-on. Milyen érzés volt?
– Természetesen nagyon jó érzés volt és őszintén valahol kicsit váratlan is volt a számunkra. Igaz, hogy egy elég erős kerettel érkeztünk, de ugyanez elmondható volt több korábbi tornán is és mégis volt, hogy a csoportkörben kiestünk, így nem mondanám, hogy azzal az elvárással érkeztünk, hogy a dobogón végezzünk.
– Mi volt meg most, ami máskor hiányzott?
– Ezt nagyon nehéz lenne megmondani. Jó napot is fogtunk ki, de talán az jelentette a különbséget a korábbi tornákhoz képest, hogy a könnyebb meccseinket ezúttal hoztuk és korábban gyakran előfordult, hogy éppen ezeken veszítettünk pontokat, utána pedig már csak a számolgatás maradt.
– Miért szeretitek a BIOLK-ot, és szerinted miben változott az évek során?
– A szervezés és a légkör miatt szeretjük különösen. Szerintem a torna a kezdetektől fogva ugyanazt a szellemiséget, illetve felfogást hordozza és hosszú távon ennek is köszönhető szerintem a sikere. Változásnak számít a torna folyamatos fejlődése és egyre nagyobb népszerűsége, de szerencsére az alapokban nem történt változás.
– Mit szólsz a mostani ellenfeleitekhez, milyen céllal indultok el a X. Terem BIOLK-on?
– Teljesen őszinte leszek, most nem tudnám megmondani azt sem, hogy kik lesznek a szombati ellenfeleink. Egyedül annyi maradt meg, hogy Reichert Dávidékkal is fogunk játszani, ami egy jó mérkőzésnek ígérkezik. A munka miatt viszonylag keveset tudtunk készülni a tornára, én egész pontosan a BIOLK-bronzmeccsen játszottam utoljára, de mindannyian nagyon várjuk már a szombatot. Szeretnék ismételten gratulálni a szervezéshez! Nagyon sokan nem tudják, hogy mennyi munka és próbatétel van egy ilyen rendezvény mögött, a szervezők pedig ezt évről évre hozzák és még a mi lusta csapatunkat is ráveszik arra, hogy éves szinten legalább egy alkalommal megmozgassuk magunkat, úgyhogy tényleg le a kalappal! Köszönjük!
